Ötödik osztály. A gyermekek körben ülve várják, vajon mi lesz a befejező játék? Az egyik srác, Barni már nem szívesen marad, menne ebédelni. Többször megjegyzi, hogy éhes, és már nem akar itt lenni. Kérdezi: Mikor mehetünk már ebédelni? Gondoltam egyet, és gyorsan előszedtem a forró szék nevű játékot. Talán pont arra van szüksége, hogy kapjon pozitív visszajelzéseket, kedvességeket is önmagáról. Beült a kör közepébe, és már kezdték is a többiek a neki szánt gondolatokat, érzéseket. Én azt szeretem benned, hogy…. Eleinte kicsit döcögősen, de beindult. Azt szeretem benned, hogy kedves vagy, hogy volt olyan, hogy nekem adtad az uzsonnádat…Aztán belelendültek. Azt szeretem benned, hogy lehet rád számítani, ha segítségre van szükségem; azt szeretem benned, hogy ha szomorú vagyok megnevettetsz. Jöttek, a jobbnál jobb, mély érzéseket kiváltó gondolatok. Ahogy ezek a gondolatok, érzések érkeztek Barni felé, Ő úgy egyenesedett ki a székén, ott középen. Aztán már mosolygott is, de még csak a szája sarkában. Aztán kihúzva magát, hálás mosllyal az arcán, megnyugodva ült. A játék végén, arra a kérdésre, hogy hogyan érzed most magad Barni, a következőt válaszolta. ” Elérzékenyülés, teljesen meg vagyok hatódva.” Majd felállt, és csak halkan még megjegyezte: “És már nem is vagyok éhes.” 🙂
Kommentek